Biztosíthatok mindenkit, hogy a lelkét ki fogja rohangálni és moha nő a fülében a sok telefonálgatástól, amíg megszerzi végre a hőn áhított lakását.

A 'Van ismerősöm...' kezdetű mondat viszonylag sűrűn elő fog fordulni itt a blogon, de ez ne tévesszen meg senkit. Nagyon sok esetben ez csak annyit jelent, hogy nem a telefonkönyvben, interneten kell valamilyen elérhetőséget megszerezni, hanem egyből a rendelkezésünkre áll ('Spanom a gyurma' szindróma). De ez nem az jelenti, hogy innentől kezdve hátra lehet dőlni, és megy szépen minden a maga útján. Egy nagy lófaszt.

Ez az ismerős ugyanis nem a TE ismerősöd, hanem az ismerősödé, nem tereltetek együtt libát, egyetlen dolog van ami miatt megmozdul, az a pénz. Igen, a te pénzed. Ezzel szemben az 'ismerősség'-nek van egy hátulütője is, miszerint a megbízott ember az utolsó utáni helyre fog sorolni a fontossági listáján, lévén te csak egy haver haverja vagy (és itt elsikkad hogy fizetsz neki, ez csak neked fontos valahogy, a másik félnek természetes, sőt, alap).

Nagyon kitartónak, rámenősnek, és úgy amúgy egy kiállhatatlan köcsögnek kell lenni ahhoz, hogy menjen minden, mint a karikacsapás (és még akkor sem lesz minden allright beautiful).

Szóval ingatlanos, meg kéne mutatni a lakást. Magát az ügyintézést én még a földhivatali bejegyzés előtt, de már a közjegyzői határozat után kezdtem, ezzel is időt és pénzt spórolva, hiszen az ingatlanközvetítő irodával is lesz némi pepecs (tippeltem én, be is jött). Első feladat felmérni, hogy a meglevő bútorokkal, vagy anélkül mutatnak jobban a helyiségek? És bútorozottan, vagy anélkül kívánjuk értékesíteni az ingatlant?

Ha bútorok nélkül mutat jobban a történet, akkor bizony ki kell baszkodni belőle mindent. Senki ne reménykedjen abban, hogy akkor lesz lomtalanítás, amikor neki kéne.

Nem. Lomtalanítás mindig kettő héttel a kipakolás után van, ez alapszabály, szóval a szívás elkerülhetetlen. Ilyenkor az eljárás az, hogy összecsődíted a haverokat, beígérsz némi itókát cserébe (ki mit szeret) és rendelsz egy konténert.

Nekem itt állt meg először a szívem, én kis naivan tippeltem egy 1000 Ft/m3-es tarifát némi jattal, mondom 5-6 ezer forintban megállunk. Hát nem. A 4 m3-es konti napidíja ~15.000 Ft volt + Áfa. Kicsit sem zavart senkit, hogy nekem csak 3 órára kellett összesen, attól még ki kellett fizetni, és a sofőr elmondása alapján vitték máshova is, tehát aznap egy konténerre két napidíjat tudott beszedni a cég (na ilyen vállalkozást kéne indítani). Maga a pakolás sima ügy, ledönt-szétrúg-megfog-kibaszkod. Viszont lesznek guberálók és hajléktalanok, akik gondoskodnak a konténer elszállítás utáni levezető utcaseprésől, mert hát azért úgy nem maradhat, mit szól majd a szomszéd (akit eddig soha nem láttál és nem is fogsz többet) illetve a közös képviselő (dettó).

Tehát így vagy úgy, de eladható állapotban van a lakás, remek, képzeletben már mindenki költi a milliókat, hát mi bajunk lehet. Aztán meglátod a lakást világosban is, rájössz, hogy a fal máshogy sötétedett a bútorok mögött mint ahol nem volt semmi (ki a faszom festette pont ZÖLDRE/KÉKRE/SÁRGÁRA/RÓZSASZÍNRE ezt a kurva falat, hm? Azzal kapartatnám le bazmeg!!), elkezded lepucolni az ajtót de jön a ronggyal a festék, a szúnyogháló tiszta pókháló (hagyok időt...) a konvektor pedig valószínüleg Kínáig robbantaná a házat a szomszéd kisközérttel együtt.

És hirtelen legfontosabb feladatoddá az válik, hogy az ingatlanközvetítőt meggyőzd arról, hogy elvállaljon, előbb neki kéne eladni ezt a lakást, a vevő már csak meggy lesz a habon.

Persze erre is vannak módszerek, a kezdeti riadalom után egészen szépen is ki lehet jönni a bizniszből...