Megvan a vevő. Tetszik neki a lakás. Meg akarja venni. Mond egy árat. Rábólintasz. Nice & easy. (Ha nem bólintasz rá akkor persze nem, és kezdődik az előző mondat előről).

Az én vevőm szeretett volna személyesen is találkozni velem, mielőtt végleg elkötelezi magát a vásárlás mellett, állítólag a lakásmaffia miatt, ha ilyen felmerül, ne habozzunk, tegyünk eleget a kérésnek.

Mit hozzon magával a szerződéskötéshez a kedves vásárló? Foglalót és ügyvédet. Mind a kettő kötelező.

Nos, ügyvéd. Amikor eladsz, az ügyvédet nem te fizeted. Ez egyrészt jó, másrészt az ügyvéd olyan fajta, hogy leginkább annak a kérdéseire fog válaszolni, aki fizeti. Mármint tartalmasan válaszolni. Válaszol majd neked is, ha veszed a bátorságot és kérdezni mersz, de azt a kalapod mögé tűzheted, másra nem jó, inkább elbizonytalanít, mint megnyugtat majd.

Miért kell az ügyvéd? (Ez a kérdés amikor te veszel majd, és neked kell fizetni, így hangzik: 'Ügyvéd? Mi a büdös fasznak nekem ügyvéd, he??!?!?!) Azért kell, mert hitelesíti az adásvételi szerződést. Miután ellátja a pecsétjével, aláírásával, meg azzal a cuccal aminek nem tudom a nevét de dombornyomja a papírt, az adásvételi szerződésed kb olyan erejű lesz bármilyen hatóság előtt, mint a Magyar Alkotmány.

Az ügyvéd siet, nem ér rá. Mindenre van formanyomtatványa, minden szükséges papírból ki fog nyomtatni 86 példányt, amiket neked oldalanként alá kell írni, nem árt bemelegíteni előtte, ha nem akarsz csuklógörcsöt.

Az ügyvéd rugalmas. 'Mikor tudja elutalni az összeget, ugye holnap?'

Az ügyvédnek titkárnője van, és te reménykedsz, hogy kutyája nincsen.

Az ügyvéd mindent tud, amit kell, és mindent jobban tud, mint te. Ez teljesen biztos, vitának helye nincs, bíró úr, a védelem szünetet kér.

Ha készpénzes vevőd van, az sima ügy. Ügyvéd előtt átveszed a foglalót (majd miután mindenki hazament, odaadod a felét az ingatlanosnak, hát dejó, legalább nem félsz hazafelé az utcán azzal a sok pénzzel a zsebedben), megállapodtok a vásárlóval a fennmaradó összeg rendelkezésre bocsájtásának időpontjáról, aláírtok mindent százhetvenszer, és vizslát.

Határidők. Az adásvételi szerződéseknek van olyan pontja, ami azt határozza meg, hogy mi van, ha valamiért meghiúsul a biznisz. Az általános eljárás ilyenkor az, hogy ha nem vis major van, akkor az, aki miatt kudarcos a történet, a foglaló kétszeresét kell hogy kifizesse a másik félnek. Ha az ragaszkodik hozzá.

Tehát ha nem adod át a lakás kulcsait a szerződésben rögzített időpontban mert eltöröd a lábad, és a vásárló egy szemétláda, akkor biza rábasztál keményen (és fizethetsz még plusz díjakat az ingatlanközvetítő irodának is).

Ha a vevő nem utalja át a teljes vételárat a szerződésben rögzített időpontig, és egy szemétláda vagy, akkor bizony egyen fakkjút, és szépen adja át a foglaló összegét mégegyszer.

Mindezzel pusztán azt szeretném sugallni, hogy nagyon óvatosan, nagy ráhagyással próbáljátok azokat az időpontokat meghatározni, és akkor nem lesz baj. Ha a vásárló egy pikírt faszkalap, és próbálja megakadályozni ezen törekvéseidet, nyugadtan hívd fel a fentiekre a szíves figyelmét, mindjár egyet fog veled érteni. :-)))

Tehát szerződés aláírva, foglalót átvetted, ingatlanost kifizetted, valószínüleg mindezek után megittál egy (pohár liter rekesz) italt, boldogan hajtod álomra buksi fejedet. És most jön a második fele a sztorinak: lepapírozni, hogy a te nevedről az övére átkerüljön az ingatlan, odafigyelve, hogy közben felmarkold a vételár maradékát is.

Na erről fogok írni holnap.